Skip navigation

12.3 ÖSSZEFOGLALÁS, KÉRDÉSEK

A lecke célja az volt, hogy megismertesse a hallgatókat azokkal a törekvésekkel, amelyek a korszerű tanulási környezetbe integrálják az oktatási célú mozgóképeket. Elsőként az iTunes U kezdeményezéssel ismerkedtünk meg, amelynek segítségével a felhasználók hozzáférést nyernek a világ legnagyobb tananyag katalógusához (több mint ezer egyetem), melyek között olyan neves egyetemek kurzusanyagai is megtalálhatók, mint a Cambridge, Harvard, Oxford és a Stanford.

A második ilyen kezdeményezés, amelyről szót ejtettünk az OCW, azaz az Open CourseWare, amelyet magyarra leginkább Nyitott Oktatási Programnak lehetne fordítani. Az OCW története 1999-ben kezdődött, amikor a német Tübringeni Egyetem az interneten keresztül bárki számára elérhetővé tette néhány kurzusának videofelvételét.

A harmadik ilyen típusú kezdeményezés az Edu Tube, amelynek létrehozását az interneten elérhető hatalmas mennyiségű oktatóvideóban rejlő óriási potenciál inspirálta, és amelynek elsődleges célja, hogy segítsen megtalálni a széles kínálatból az oktatási szempontból leghatékonyabb mozgóképet.