Skip navigation

7.1.2.4. A beszédtechnika

Az érdeklődés felkeltésének és ébrentartásának, a mondanivaló tagolásának fontos beszédtechnikai eszköze: a tempóváltás, a hangerő módosítása, a magasságbeli váltás.

A pedagógusnak alapvető feladata, hogy nyelvünkre jellemző beszédtempója alakuljon ki, így elkerülhetővé válik a túl gyors tempójú (a hadarás), illetve a túl lassú tempójú beszéd (a monotónia). A gyakorlat, a megszokottság lehetővé teszi, hogy a tempó változtatásával beszédünk kifejezőbbé váljon. A hatásos beszéd kerüli a túl gyors, vagy renyhe, döcögős tempót. A lényegtelen részeket gyorsabban, a lényegeseket lassabban kell ejteni.

A hangszín a hang azon sajátossága, amely alapján az azonos erősségű és magasságú hangok megkülönböztethetők egymástól. A hangszínt az alaphang és a felhangok számának aránya adja. A beszélő beszédszervei határozzák meg, de a beszélő érzelmei is befolyásolják. Az egyénre leginkább jellemző beszéd-sajátosság.

A tempót, a hangerőt lehet változtatni, a hangszínünk azonban ránk jellemző, változatlan. A hangszín változásai is hírértékűek lehetnek, érzelmeket fejezhetnek ki. A hangszín árnyalati gazdagsága befolyásolja a hangsor tartalmát, jelentését. A közönyös mondanivalónál hangunk „megszürkül”, az erős érzelmek esetén „átforrósodik”, vagy éppen hideggé, rideggé válik. Az indokolatlan hangszínváltásokat kerülni kell, mert a diákokat megtévesztik, a beszédet modorossá teszik.