Skip navigation

6.2.2 Pedagóguskutatás és kommunikáció

Gordon (1990) hangsúlyozza, hogy az oktató munkában kiemelt jelentőséggel bír a pedagógusok kommunikációs kompetenciája és annak fejlesztése, a pedagógus saját közlésének adekvát, kongruens és adaptív volta, a fejlett empátia, a motiválás képessége, a jó színvonalú kommunikációs önismeret.

A hazai pedagógiai szakirodalomban Zrinszky László (1993) „Bevezetés a pedagógiai kommunikáció elméletébe” című felsőoktatási jegyzetének megjelenését kell kiemelni. Főszereplője a tanulási folyamatot vezérlő pedagógus. Olyan interperszonális kommunikációban, ahol a partnerek egymás teljes viselkedésére reagálnak és ahol a tanári kommunikációnak egyszerre kell adaptívnak és fejlesztőnek lennie. Probléma akkor támad, ha pedagógiai maszkunk repedezni kezd, ha kommunikációs viselkedésünk mesterkéltté vagy sztereotippá válik.

Buda Béla (1994) is a hitelességet emeli ki a pedagógiai kommunikáció fejlesztésének fő célkitűzésekor, azt az oktatás hatékonyságának kulcsaként jellemzi. Rámutat, hogy a tanulás iránti motiváció felélesztésében és a személyiség mind bonyolultabb adaptív viselkedéskészségeinek kibontakoztatásában igen nagy távlatok rejlenek, ezeket a mai pedagógia - semmilyen korcsoporttal kapcsolatban - nem használja ki. Ezért igen fontos lenne az oktatás sajátos kommunikációtanának kidolgozása és a pedagógusok képzése és gyakoroltatása a szükséges kommunikációs képességekben.