Skip navigation

5.2.1.2. Az elfogadás

A feltétel nélküli elfogadás olyan pozitív érzelmi odafordulás a másik ember felé, amely nem a tulajdonságoknak, a viselkedésnek szól, hanem a személynek, aki önmagában érték és tiszteletre méltó. Lényegéhez tartozik, hogy nem feltétele a viszonosság.

A feltétel nélküli elfogadás a maga teljességében csak nagyon ritkán érvényesül. El kell fogadnunk, hogy a mások felé történő pozitív odafordulásnak vannak természetes határai: létezhetnek olyan emberek, akikkel nem tudunk együtt érző lenni, akiknek a gondolatait nagyon nehezen tudjuk negatív megítélés, értékelés nélkül fogadni. Ezeket a határokat saját elfogadási képességünk korlátai jelentik.

A pedagógiai munka szempontjából hangsúlyoznunk kell, hogy a pozitív érzelmi odafordulás kifejezése többnyire a kommunikáció nem verbális csatornáin történik. A tekintetváltás, hangszín, hanghordozás, gesztusok, testhelyzet mind-mind jelentősek az elfogadás kifejezésében. Nem szabad viszont lebecsülnünk a verbális csatornát sem, mert pl. a gyerekekkel való munkában az elfogadás élményét fölerősítik a pozitív érzések verbális kifejezései.

A feltétel nélküli elfogadást hitelesen képviselő viselkedés nem várható el a pedagógustól az iskolai munka minden pillanatában. Az azonban igen, hogy tisztában legyen az elfogadottság élményének jelentőségével a gyerekek fejlődése szempontjából. A professzionális nevelőmunkát végzőknek az elfogadás képességének fejlesztése folyamatos feladatuk.

Tényezők, amelyek nehezítik, és amelyek segítik az elfogadást:[4]

Nehezíti:

  • Ha meglep bennünket egy viselkedési mód, vagy nem tudjuk megérteni, hajlamosak vagyunk azt elítélni, elutasítani. Az elbizonytalanodás szorongást okoz, a szorongás nagy eséllyel agressziót.
  • A saját értékrendünket szeretnénk általánosan érvényesnek tekinteni, úgy véljük, „nálunk van a bölcsek köve”.
  • Az el nem fogadás alkalom a saját értékességünk erősítésére.
  • Ha egy viselkedés más embereknek szenvedést okoz, akkor a szenvedővel sokkal könnyebben tudunk azonosulni, míg a szenvedés okozóját elutasítjuk. (Gondoljunk arra a gyerekre, aki veri az osztálytársait!)

Segíti:

  • Ha megtanulunk különbséget tenni a viselkedés és a személyiség között.
  • Minden pszichológiai és más szakmai ismeret, amely segíti az előforduló helyzetek elemzését, megértését. A megértés biztonságot ad, és ez a feszültségmentesség már lehetővé teszi az együttérzést, az ítéletmentes odafordulást.
  • Az a meggyőződés, hogy a magatartási zavar oka többnyire az érzelmi „fogyatékosság”, „sérülés”. „Azok okoznak gondot, akiknek maguknak is gondjaik vannak.”
  • Az önismeret, az a tudatosság, amelyet állandóan fejlesztenünk kell: gondolataink, érzelmeink, cselekedeteink eredete, hatása.
  • A morális megítélésnek megfelelő jó vagy rossz helyett az érett és éretlen kategóriák használata, ahol az éretlenség a lelki egészség hiányát jelenti.
  • Gyakran fel kell tennünk azt a kérdést, hogy megteszünk-e mindent azért, hogy elfogadóbbak legyünk. Az elítélő, elutasító beállítódás eredménye a másikban is ugyanilyen elítélő, elutasító beállítódás.


[4] Dr. Sallai Éva, Medveczky Katalin, Kozmáné Kovásznai Mária, Dr. Ficsór Józsefné (2006):Professzionális tanári kommunikáció. suliNova Közoktatás-fejlesztési és Pedagógus-továbbképzési Kht.,