Skip navigation

11.2.1 Az interakció értelmezése

Az interakció kifejezést több tudományterület és a köznyelv is gyakran használja. A továbbiakban kronológiailag áttekintjük ennek kommunikációelméleti, szociálpszichológiai és pedagógiaelméleti megközelítéseit.

Kommunikációelméleti megközelítés

Legismertebb képviselői az interakció kifejezést egyszerűen a kommunikáció fogalmával azonosítják.

Buda Béla (1986), a terület hazai szakértője megkülönbözteti az interakciót a puszta kommunikációtól, arra alapozva, hogy a kommunikáció nem mindenáron szükséges velejárója a kölcsönhatás, az interakciónál viszont feltétel a kötelező viszontválasz képében. Számára az interakció tágabb értelmezésű, mert olyan cselekvéses megnyilvánulást tartalmaz, ami a másokkal történő együttműködés során létrehoz valami sajátosan megalkotott emberi produktumot. Emellett, míg a kommunikáció jellemzően kétszemélyes vagy arra bontható történéseket jelent, addig az interakciós helyzet kialakulhat csoportos, társas szituációban is.

Más kontextusban is megerősíti a kommunikáció és interakció eltérő szinten való voltát, miszerint „a kommunikáció tehát interakciós esemény, interakcióban sajátítjuk el, megtanulásához szükséges az interakció mindkét pólusa” (Buda, 1992, 35. o.), ami az ingert és a reakciót jelenti.

Fodor László (2003) az interakciót a kommunikációnál szintén tágabb jelentéstartalommal ruházza fel, azonosítva mindenféle cselekvéses megnyilvánulással, nem csupán a kommunikációs csatornák egyszerű működésével, vagyis jelközlés-váltással.

Pszichológiai értelmezés

A társas kapcsolatokat vizsgáló pszichológusok képviselői közül is többen többféleképpen értelmezték az interakciót.

G. Donáth Blanka (1975) röviden személyek közötti érintkezésnek, egyfajta kölcsönhatásnak aposztrofálta.

Szitó Imre (1983), egyetértve a kaliforniai iskola képviselőivel, gyakorlatilag szintén kommunikációként említette, melynek során azonban a benne részt vevők hatást gyakorolnak egymásra, miközben gondolatok és érzelmek cseréje, megosztása zajlik, mindig valamilyen meghatározott kontextusban.

Forgács József (1993), a személyközi kapcsolat kialakítására való fogékonyság jelentőségére hívja fel a figyelmet, amit a gyakorlati élet számos területén alkalmassági követelménynek tart.

Szabó István (1994) minden interperszonális kapcsolat esszenciájaként aposztrofálja a kölcsönös egymásra hatáson alapuló interakciót, melyet a szereplők részéről egyeztetett jelentések szabályoznak a kapcsolat ésszerű alakítása céljából.

Csepeli György (1997) a rétegzettebb felfogást képviselőkhöz társul, az interakciót szintén megkülönböztetve a kommunikációtól: az interakció két vagy több személy között létesülő viszony, melyet közösen egyeztetett jelentések szabályoznak a felek mindenkori szükségleteinek megfelelően, amelyek a felek racionalitása, vezérlő értékei által meghatározottan arra indítják őket, hogy ésszerűen és hasznot hajtóan bonyolítsák le kapcsolataikat egymással.

Vörös Anna (2004) a fogalom révén szintén a kommunikációt említi, de leszűkítve a szereplők közötti kölcsönhatásra, amely befolyásolja azok kapcsolatát, közérzetét. A részt vevő személyek interaktívak, az egyik fél jelzését a másik fél viszontjelzése követi. Kitér az interakció során megvalósuló információátadás folyamatára is, amikor az üzenet az adótól indul megfelelő kódolást követően, majd egy meghatározott csatornán „utazva”, dekódolás után érkezik meg a vevőhöz. Szintén kiemeli azt a mindig meglévő, de aktuálisan meghatározott kontextust, ami szükséges az üzenet pontos megértéséhez.

Összegezve: az interakció legalább két ember egymásra ható érintkezését jelenti viselkedésük befolyásolásának érdekében. A résztvevők készen állnak magatartásuk, viselkedésük megváltoztatására. Az interakció az emberi kapcsolatok feltételeként is értelmezhető, akciók és reakciók folyamataként. Ehhez kapcsolódóan a kommunikáció gyakorlatilag az interakció eszközeként, megvalósulásának kritériumaként, illetve olyan elemeként fogható fel, melynek tartalma az információcserét hordozó jel.