Skip navigation

9.2.3 Hazai terminológia kialakulása

Durkó Mátyás (1926–2005) a hazai andragógiaelmélet atyja, 1968-ban megjelent „Felnőttnevelés és népművelés” című munkájával rakta le a hazai andragógia elméleti és gyakorlati alapjait.

Durkó a Mayer Józsefnek adott interjúban mesélt arról, hogyan tapasztalta meg és ismerte fel egyetemi tanársegédként, hogy a felnőttekkel való foglalkozás más megközelítést, más módszereket igényel:

 

„- Abban a kérdésben teljes az egyetértés, hogy ha Magyarországon andragógiáról, mint tudományról beszélünk, akkor erről Téged kell kérdezni. Azt állítják e szakma művelői, hogy ezt Te hoztad létre, Te határoztad meg azokat a kereteket, amelyek kijelölték a lehetséges kutatási irányokat s Te voltál az, aki azt is meghatározta, hogy melyek azok az ismeretek, amelyeket ezen a területen az egyetemeken oktatni kell. De mielőtt belemerülnénk a beszélgetésbe, azt meséld el, hogyan lettél az andragógia szakértője?

- Én eredetileg magyar-francia szakos középiskolai tanár vagyok, itt, Debrecenben végeztem az egyetemet. Akkor az irányultságom az irodalom felé vonzott, az irodalmi tanszéken dolgoztam, mint tanársegéd. Gyakorlatilag elkészítettem Oláh Gáborról a kandidátusi disszertációmat. Vajon milyen élmények hatására lett belőlem népművelő? Volt Debrecentől mintegy tíz kilométerre egy tanyaközpont, Ondód. A Szabad Föld szervezett irodalomterjesztő, irodalomnépszerűsítő felolvasásokat ezen a helyen. Én mint harmadéves egyetemi hallgató vállaltam egy előadást, ami azt a címet viselte, hogy „Fényesebb a láncnál a kard”. Az előadás témája tehát a magyar szabadságharc költészete volt. Elmentem ebbe a tanyaközpontba, ahol egy nagy istállóban fogadtak, egy szál körte égett. Negyven-ötven ember ült ott és várta az előadás megkezdését. Én készültem erre, megírtam az előadás vázlatát. Már vagy félórája beszéltem, mikor látom egyik ember is, a másik ember is alszik. Az én addigi előadói-nevelői tudásom, az előadó közönség kapcsolatáról kialakított elképzeléseim összetörtek egy pillanat alatt. Az eredmény egy lehetett: az én gyönyörűen elkészített előadásvázlatomat ott helyben összetéptem és elkezdtem magamtól, teljesen szabadon Petőfiről beszélni. Verseket idéztem, verseket szavaltam, erre azt látom, hogy az emberek ébredeznek, kezdenek figyelni. Végül egy jó kis előadás kerekedett ebből a helyzetből. Számomra probléma volt a legizgalmasabb kérdés: mi lehetett az oka a látottaknak, tapasztaltaknak? Ennyire más, eltérő lehet az este, munka után felnőtteknek tartott foglalkozás jellege attól, amit gyerekeknek szoktunk tanítani? Szóval a felnőtteknek tartott foglakozások kérdése, mint alapvető probléma jelentkezett nálam s kezdett el komolyan foglalkoztatni. A végeredmény az lett, hogy irodalommal való foglakozásból átvágtam magamat a felnőttekkel való foglalkozás egész lélektanán, didaktikáján, metodikáján. Édesanyámnak volt egy szavajárása, gyakran mondogatta, hogy „ha felteszed a kolompot, akkor rázzad is”. Tehát félretettem mindazt, amit Oláh Gáborról írtam, mert én a felnőttek oktatásának problémáját éreztem immár sajátomnak, megoldandónak, emberi és erkölcsi kötelességemnek. Rájöttem arra, hogy ezt a területet nem lehet elméleti és gyakorlati ismeretekkel bíró szakemberek nélkül művelni. (…) Előterjesztést tettem a népművelők képzési rendszerének kialakítására. Ezt 1956-ban fogadták el, s ez év szeptemberében kezdhettem meg a debreceni egyetemen a népművelők képzését úgy, hogy nem volt se tudomány, sem szakismeret, nem volt rendszere az egésznek. Elölről kellett mindent kezdeni, végiggondolni, s így igaz az, hogy ezekben a kérdésekben hozzám lehet fordulni. Aztán még tíz évet dolgoztam azért, hogy a Népművelés és felnőttnevelés című könyvem megjelenhessen 1968-ban.” (Interjúrészlet, Mayer 2002)

 

Ebben a könyvben foglalta össze és rendszerezte a felnőttnevelés elméletének alapjait. A kötet fő fejezetei: (1) a felnőttnevelés és a népművelés társadalmi szükségessége és feladatai; (2) a felnőttek nevelhetőségének problémája, tanításuk sajátosságai; (3) a nevelési folyamatban a felnőttek élettapasztalatára történő építés fontossága; (4) a felnőttnevelés és a népművelés tudományelméleti és rendszertani kérdései. Elmondható, hogy „az andragógia alaptémái – bárha azóta részleteiket, problémáikat tekintve bővültek, differenciálódtak is – nem léptek ki ennek a négy fő fejezetnek a keretei közül. Munkájának eredményei ma már az andragógiai tudományosság alapvonulatát alkotják, és új szempontokat adnak a neveléstudománynak”. (Csoma 2005).

 „Nyugati és lengyel irodalomból tudtunk hozzájutni szellemi munícióhoz. Ezekben az anyagokban láttuk azt, hogy a kérdést meg lehet közelíteni pedagógiai síkon. Tehát az embernevelés a felnőtt nevelés síkjába illesztve jelenik meg. Mindez persze hamarosan rendkívül kiszélesedett, mert kiderült, hogy maga a felnőtt nevelés annyira differenciált folyamat, hogy szinte minden tudománynak van olyan aspektusa, amelyikkel ezt megtudjuk közelíteni. Elsősorban a szociológia, amely akkor még nálunk szintén keletkező tudomány volt, másrészt a pszichológia, harmadrészt pedagógia, továbbá művelődéstörténeti, történeti tudományterületek voltak azok, amelyek jó közelítési szempontokat és lehetőségeket tartalmaztak.” (Interjúrészlet, Mayer 2002)

A diszciplináris rendszer lehetőségét 1920-as években először Medinszkíj vetette fel, majd 1951-ben és 1957-ben Henselmann és Pöggeler dolgozták ki. Magyarországon 1968-ban Durkó Mátyás alkotta meg ennek rendszerét.