Skip navigation

8.2.4.5. A Jena Plan-pedagógia

Peter Petersen (1884-1952) német egyetemi tanár és reformpedagógus iskolamodellje a korszak reformpedagógiai törekvéseinek összegző-záró szintéziseként értelmezhető. Petersen 1923-tól a jénai egyetem pedagógia professzora volt, a Jena Plan koncepciót 1924 és 1950 között az egyetemi gyakorló iskolában dolgozta ki és folyamatosan fejlesztette tovább.

A hagyományos osztálytermek helyett az önálló tanulás, munka és gyermeki felfedezés ösztönzésére csoportszobákat alakított ki. Megszűntette az évfolyamosztályt, és tízosztályos kísérleti iskoláját osztályok helyett négy alapcsoportra osztotta, amelybe több évfolyamot, kb. 30-40 gyermeket gyűjtött össze:

  • Alsósok csoportja, az 1–3. iskolai év tanulói (7–9 évesek).
  • Középső csoport; a 4–6. iskolai év tanulói (10–12 évesek).
  • Felsősök csoportja; a 6–8. iskolai év tanulói (12–14 évesek)
  • Ifjúsági csoport, a 8/9–10. iskolai év tanulói (14–16 évesek).

Az egyes csoportokba a tanulók általános érettségük, nevelődési szintjük alapján (testi fejlettség, magatartás-viselkedéskultúra, erkölcsi tulajdonságok stb.) kerültek.

Parkhurst iskolájához hasonlóan itt sincs bukás. A nevelés a közösségben és a közösség számára történik, aminek célja: a gyermeki individualitás közösségi személyiséggé formálása. (Németh 1996)

A diákok a hagyományos órarend helyett „ritmikus hetirend” szerint tanultak. A művelődési alapformák megvalósítása sokféle pedagógiai helyzet keretében történik; beszélgetés, játék, munka és ünnep. A korábbi koncepciókhoz hasonlóan itt is megszűnt a hagyományos tanárszerep, a pedagógus a csoport vezetője, a tanulócsoport tagja. Az oktatás új tartalmi elemekkel gazdagodott, azaz a gyerek el tudjon igazodni a világban, a dolgokat, jelenségeket és önmagát is megértve alkotó módon tevékenykedjen.

A tanterem iskolai lakószoba és munkaterem is egyben különböző tevékenységterekkel. Jellemző a természetes, öntevékeny tanulás során a sokfajta munkaeszköz használata, a tantárgyi kereteken túllépő projektorientált oktatás, a tanulás individuális, ill. az egyéni fejlődési szempontok alapján történő differenciálása, a Freinet-technikák és a Montessori eszközök használata, valamint a fogyatékos gyermekek integrációja. (Németh–Skiera 2003)