Skip navigation

8.2.4.2. Freinet pedagógiája

Célestin Freinet (1896–1966) francia reformpedagógus és tanító a háborúban szerzett tüdőlövés következtében fejlesztette ki pedagógiai koncepcióját: „„Amikor 1920-ban visszatértem a nagy háborúból, sérült tüdővel, csak egy legyengült, nehezen lélegző «dicsőséges sebesült» voltam, képtelen arra, hogy az órákon néhány percnél többet beszéljek. Másfajta pedagógiával a nehéz lélegzésem ellenére is talán folytatni tudtam volna szeretett mesterségemet. De olyan gyermekeket tanítani, akik – merengő szemükből ezt tisztán ki lehetett olvasni – nem figyelnek és nem értenek, az órát állandóan megszakítani, hogy az álmodozókat és a rendetlenkedőket a szokásos frázisokkal rendre utasítsam: – Lennél szíves figyelni?... Mindez felesleges fáradozás volt az osztály zárt légkörében, ahol tisztában voltak fiziológiai képességeimmel. Mint a fuldokló, aki nem akar a vízben alámerülni, én is kénytelen voltam megtalálni a fennmaradás módját. Számomra ez élet-halál kérdése volt.”(Németh, 1998:89)

Kitárta az iskola kapuit, és a gyerekeket kivitte a környezetbe, ahol a munkavégzésük közben figyelték meg a mesterembereket, az állatokat, a növényeket. A sétáról visszatérve az élményeket, tapasztalatokat az iskolában feldolgozták fogalmazásokat írtak és beépítették a tanulmányaikba. Átalakította az osztály belső képét, és megváltoztatta a tanári asztal funkcióját. A terem középre állította, és arra tették a sétán begyűjtött tárgyakat, azaz a szemléltetés helye lett, amit körbe lehet állni, és mindenki számára elérhető. Az osztályterem műhelyre hasonlított; az asztalokat, a székeket az aktuális tevékenységnek megfelelően rendezték el. Később kézi szedésű nyomdát vásárolt, és a tanítványok fogalmazásaiból újságot szerkesztettek, amit a szomszédos iskoláknak is továbbítottak. Megindult ezzel az iskolák közti levelezés. Ezt követően a gyerekek által készített lapokból szerkesztették a tankönyveiket, és szakítottak a hagyományos tankönyvekkel.

Freinet pedagógiájának legfontosabb jellemzői:

A „kísérletező tapogatózás”: A gyermek természetes kíváncsiságára épít. Nem a tudás átadása a kizárólagos cél, sokkal fontosabb ennél a kutatási módszer, a gondolkodási mód elsajátítása.

A szabad önkifejezés: Minden gyermek magában hordozza kibontakozásának, önmegvalósításának csíráit. A nevelő dolga az, hogy ezt segítse: teremtsen olyan légkört, amelyben a gyermek szabadon megnyilvánulhat, kifejezheti gondolatait, érzéseit. (Pukánszky–Németh 1996)

A tartalmas közösségi élet: A közösen végzett munka együttműködésre, kölcsönös segítségnyújtásra nevel. A közösség elfogadja a másságot, hagyja érvényesülni az egyéni sajátosságokat.

A napjaink pedagógiai gyakorlatában is eredményesen alkalmazható Freinet-technikák a következők:

1. Szabad önkifejezés

2. Kommunikációs technikák

3. Technikák a környezet tanulmányozására

4. technikák a tanítás individualizálására

5. A szervezés és a szövetkezeti élet technikái.

(Németh–Skiera 2003)