Skip navigation

8.2.3.4. Maria Montessori

Maria Montessori (1870–1952) olasz orvos, pedagógus sok tekintetben úttörőnek számított a maga korában.

16. ábra: Maria Montessori (1870–1952)
16. ábra: Maria Montessori (1870–1952)

Forrás: http://www.bpmontessori.hu/nappali/index. php/component/users/ letöltés: 2014. 08.30.

Természettudományos érdeklődéséből fakadóan először műszaki tanulmányokat folytatott, majd felvételizett az orvosi egyetemre. Ő volt az első nő, aki felvételt nyert, és az első, aki abszolválta az egyetemet. Ezt követően pszichiátriai gyakorlaton vett részt, ahol döbbenten tapasztalta a betegek körülményeit és állapotát. 1899-ben gyógypedagógiai intézet alapított, majd 1907-ben a Gyermekek Házát („casa dei bambini”), ahol lefektette módszerének az alapjait, melyet 1909-ben „Módszerem könyve” címen publikált. Pedagógiai módszerére Rousseau, Pestalozzi és Fröbel pedagógiai felfogása volt hatással, emellett a korszak orvostudománya és természettudományos eredményei, valamint a gyermekgyógyászati, értelmi fogyatékos gyermekek nevelésére irányuló gyógypedagógiai törekvések. (Németh–Skiera 2003)

A Montessori pedagógia két alapelve: a gyermeki aktivitás és szabadság. A nevelés alapelve: a gyermek aktivitása, azaz hagyjuk a gyermeket önállóan cselekedni, mert az teremt lehetőséget az érzékszervek fejlesztésére, az önálló tapasztalatszerzésre. „Az életnek nem akkor vagyunk a segítségére, ha elnyomjuk megnyilvánulásait, hanem akkor, ha könnyítünk kifejlődésén és megoltalmazzuk a fenyegető veszélyektől [...] Ezért kell elhárítanunk a gyermek útjából a fejlődés elé gördülő akadályokat, s ezért kell tekintettel lennünk szükségleteire, és biztosítanunk szellemi élete természetes spontán kibontakozását. [...] Vagyis arra kell törekednünk, hogy a gyermek mindent, amire képes, önállóan el is végezhessen [sic].” (Németh 1996:55)

A nevelési cél tehát a gyermeki öntevékenységhez nyújtott optimális segítségnyújtás, és az akadályok elhárítása gyermek fejlődése elől, hogy a gyermek mindent, amire képes önállóan is elvégezhesse. Jelmondatává is az vált: „Segíts nekem, hogy egyedül dolgozhassak!”

Az vallotta, hogy a gyermek rendelkezik azzal a képességgel, hogy személyiségét önmaga építse fel. A fejlődésben 3 fő korszakot különít el:

1. 0–6 év:

a) 0–3 év az érzékszervi tapasztalatok ösztönös befogadása

b) 4–6. éves kor: A tudat fejlődése, az én és az akaraterő megjelenése;

2. 7–12 év: „szociális embrió” – „extrovertáló intelligencia” időszaka (tudományos ismeretek alapjai, közösségi és erkölcsi fogékonyság);

3. 12–18. év: „szociális újszülöttkor”: (önálló döntések, védelem és biztonság szükséglete, fogékonyság a felnőttkor társadalmi szerepe, az igazság és az emberi méltóság iránt).

Az oktatás során a gyermek fejlődésének szakaszaira alapozott „univerzális tantervet” képzelt el, melynek műveltségtartalmai a földi élet és az emberi kultúra evolúciójára, a kozmikus tervre vonatkozó ismereteket foglalják magukba. Az oktatás didaktikai-metodikai szervezeti mozzanataiban a nevelés-oktatás legfőbb formája az önművelő jellegű szabad munka. Fontos továbbá az olyan pedagógiai tér kialakítása, amelyben a gyermekhez méretezett környezet és eszközök biztosítják az aktív gyermeki tanulás feltételeit. „A kibontakozó tevékenység célja, hogy gyermeket saját fáradozásai útján segítse hozzá az egyre nagyobb mértékű önállósághoz és tökéletesedéshez.” (Németh–Skiera 2003:118)

Fontos módszer a napirend, a foglalkozások (ritmikus mozgás, csendtartás), ami mellett a módszer fő karakterét az érzékszervi fejlesztő eszközök jelentik.

Maria Montessori már saját korában elismertséget vívott ki magának. 1929-ben megalakult a Nemzetközi Montessori Szövetség. Újabb fejlesztési elemként az 1930-as évektől békére nevelés és kozmikus nevelés koncepciójának és eszközeinek kidolgozása jelent meg, majd az 1960-as évektől a további eszközök kifejlesztése, valamint a középiskolai tagozat továbbfejlesztése jelenik meg.