Skip navigation

7.2.4. Újkor

A felvilágosodás a polgári forradalmat előkészítő szellemi mozgalom a XVII. században indult ki Angliából. A XVIII. században Franciaországban teljesedett ki és érte el a csúcspontját, azonban a közép- és kelet-európai országokban még a XIX. század első felében is éreztette hatását. A gondolkodói az értelmet, a racionalizmust állították a középpontba. Azt vallották, hogy az ember jó, vagy a törvények és a nevelés által javítható, és a vallás közbeiktatása nélkül is élhet erkölcsösen. A felvilágosodás embere a boldogságát a földön keresi és találja meg, úgy, hogy boldogságához a másoké is hozzá tartozik. A felvilágosodás korának legjelentősebb pedagógiai alakjai John Locke (1632–1704) angol filozófus, orvos és politikus, és Jean-Jacques Rousseau (1712–1778), francia filozófus voltak. (Fináczy 1927)

A 18. századot a nevelés vagy pedagógia évszázadának nevezi a szakirodalom, mert a nevelés közüggyé vált, úgy vélték, hogy a köznevelés és közoktatás segítségével a társadalmi problémák is orvosolhatók.

Az írók, filozófusok és államférfiak figyelme is a nevelés felé irányult, és egyre több pedagógiai tárgyú értekezés, könyv jelent meg, törekedve a gyermeki lélek formálására. A 18. század közepétől a fejlődő orvostudomány, a védőoltások bevezetése és a higiéniai viszonyok általános javulása következtében csökkent a csecsemőhalálozás, és nőtt az emberek várható élettartama. A gyermek szerepe felértékelődött a családban, a szülők több figyelmet szenteltek a gyermekeiknek. (Pukánszky 2001)

A XVIII. század végén Németországban bontakozott ki a felvilágosodás gondolataira épülő filantropizmus, és új alapokra kívánta helyezni az oktatás monotonná vált gyakorlatát, az antik szerzők tanulmányozását, a grammatizáló nyelvtanítást. Helyette a praktikus ismereteket, az élő idegennyelv tanulást, a szemléltetést állította a középpontba.