Skip navigation

7.2.3. Reneszánsz és humanizmus

A humanizmus az érett európai középkor egyik nagyhatású filozófiai irányzata, a reneszánsz korstílus eszmei háttere a XIV–XV. század Itáliájából indult ki, az antik klasszikus szerzők újrafelfedezésével. A korábbi istenközpontúságot az emberközpontúság váltotta fel, azaz mindennek a mértéke az ember lett. A reneszánsz és a humanizmus korában egyre több szülő vitte iskolába gyermekét, gyakran bentlakásos intézménybe, a szülőktől távol, ahol alapfokú ismereteket (írás-olvasás-számolás) tanultak. A gyerekek nem életkor, hanem a tudásban való előrehaladás szintjének megfelelően kerültek tanulócsoportokba.

A gyermekek fegyelmezésének mindennapos eszköze volt a testi fenyítés, ami otthon az édesapa feladata volt, azonban az iskolában is rendszeresen éltek vele. (Pukánszky 2001)

A korszak két legkiemelkedőbb pedagógusa Rotterdami Erasmus (1469–1536) németalföldi humanista tudós, Ágoston-rendi szerzetes, filozófus és teológus, valamint Johannes Amos Comenius (1592-1670) cseh - morva pedagógus és író volt.