Skip navigation

7.2.2.2. A klerikus nevelés

A Római Birodalom volt területein a IV. századtól kezdve folyamatosan alakultak ki a kolostorok és a szerzetesrendek, a nyugati szerzetesség megalapítójának Nursiai Benedeket (480-547) tekintjük, aki 529 körül Monte Cassino hegyén alapított kolostort, melynek szigorú szabályzata hosszú ideig példa volt a többi kolostor számára. A VI–VIII. században a kolostorok szellemi és gazdasági központokká lettek, a szerzetesek a szent könyveket tanulmányoztak, tanítottak, ezen kívül nehéz fizikai munkát is végeztek.

Európában a VIII. század végére megszilárdult a frank birodalom, és Nagy Károly frank uralkodó a IX. századra megteremtette az iskolák rendszerét, mely mintát jelentett több európai országban is. A plébániával rendelkező településeken plébániai iskolákat hoztak létre, amik alapvető klerikus ismereteket (olvasás és éneklés) tanítottak. A magasabb ismeretek elsajátítását minden területi központban a kolostori és székesegyházi iskolák biztosították. Néhány székesegyházi iskola kiemelkedett a többi közül, és nagyobb műveltségű klerikus (az egyház kötelékébe tartozó) tanárokat hívott meg, és magasabb színvonalú oktatást biztosított a diákoknak. A XII–XIII. században kiemelkedett néhány speciális tudomány, a teológia, a jogtudomány, és az orvostudomány. Ezek a székesegyházi iskolák jelentették az első egyetemek alapjait. (Pukánszky–Németh 1996)