Skip navigation

7.2.1.2. Görögország és Róma

Az ókori Görögországban a poliszokban (városközpontú államok) arisztokratikus köztársaság alakult ki, a hatalmat az arisztokrácia birtokolta. Az archaikus korban (Kr. e. XIII–IV. sz.) nem beszélhetünk intézményes nevelésről, a gyermekek első nevelő közege a család volt. A nevelés célja a bátor harcosok nevelése volt. A fiúk a családból kikerülve sajátították el a fegyverforgatást, a népgyűlésen pedig a szónoklat tudományát. A Kr. e. VIII–VI. században Spárta volt a görögség egyik kulturális centruma, a hatalmat a katonai arisztokrácia birtokolta. Az állam katonai jellegéből fakadóan a nevelés célja a kíméletlen, edzett, fanatikus harcos képzése volt, ennek érdekében a szigorú testgyakorlás mellett a gyerekektől megkövetelték a feltétel nélküli engedelmességet is. A kemény kiképzésben a lányok is részt vettek. A fiúk húszéves koruktól a hadsereg tagja lettek, katonai képzésük a háborúkban folytatódott tovább.

Athénban a Kr.e VI–V. században a polisz vezető rétegét az arisztokraták mellett a legmagasabb jövedelemmel rendelkező polgárok alkották. Ez kihatott a nevelés céljára is, ami Athénban a „jó poliszpolgár” nevelése volt. Kezdetben magántanárnál kellett elsajátítani a szakmai és általános műveltséget a múzsai (grammatikai-irodalmi, zenei) és gümnasztikai (sport és kifejező mozgás) képzés keretében, majd később a különböző iskolatípusokban.

A hellenisztikus nevelés időszakában (Kr. e. 336 – Kr. e. 30) alakulnak ki Görögországban az alap-, a közép-, valamint a felsőfokú oktatást nyújtó filozófiai, orvosi és retorikai iskolák. (Mészáros–Németh–Pukánszky 2002)

A Római Birodalomban az intézményes nevelés kialakulása Róma nagyhatalommá válásának időszakára tehető, az addigi családi nevelést felváltották a magániskolák, a grammatikai és a retorikai iskolák. Később kiegészült a jogi iskolával. Az iskolával szemben támasztott társadalmi igény szerint a jó hivatalnok Rómában rendszerbe foglalt tudományok birtokosa, azaz rendelkezik nyelvi (latin, görög, grammatika, retorika, dialektika) és „tudományos” képzettséggel (aritmetika, geometria, asztronómia, zeneelmélet), valamint szilárd erkölcsi tartással. Ezek alkották a „hét szabad tudományt” vagy a „hét szabad művészetet” (Septem artes liberales). A római nevelés célja, a gyermekeket jó emberré nevelni, aki a megfelelő általános és szakműveltség birtokosa. (Mészáros–Németh–Pukánszky 2002)