Skip navigation

7.2.1.1. A folyammenti kultúrák

Az ókori keleti rabszolgatartó társadalmakban a hatalom az istenkirály kezében volt. A tudományok fejlődését, melynek fő művelői a papok voltak, a mezőgazdaság, a kereskedelem és a kézművesség ösztönözte. A Kr. előtti 3-2. évezredben alakult ki az írásbeliség. Erre az időszakra tehető Mezopotámia, Egyiptom, India és Kína területén az első iskolák kialakulása. (Pukánszky–Németh 1996)

Mezopotámiában az írástudók képzésére szolgáló első írnokképző templomiskolák kialakulása az i.e. IV. évezredre tehető. A Kr.e. II. évezredben már kétféle írnokképző működött, az alapképzést nyújtó „tábla háza”, amely a közrendű gyerekek előtt is nyitva állt, illetve a magasabb szintű ismereteket nyújtó „bölcsességek háza”.

A tábla házában az írás, olvasás, számolás és elemi tudományos ismeretek elsajátítása mellett a tanulók a költészet legfontosabb alkotásaival, a mítoszok, himnuszok, ráolvasások szövegeivel, ismerkedtek meg. A bölcsességek házában a papok, bírók, orvosok képzése folyt, így az ide járók magas szintű matematikát, geometriát, teológiát, jogi és orvosi ismereteket, valamint naptárkészítést tanultak.

Bár a testi fenyítés mindennaposnak számított Mezopotámiában, a gyermeknek a jövő letéteményeseként nagy jelentőséget tulajdonítottak. (Pukánszky–Németh 1996)

Egyiptomban hasonló tisztelet övezte az írástudókat és a tudományok művelőit, mint Mezopotámiában, hiszen az államapparátus működtetésében itt is kiemelkedő szerepe volt az írnokoknak. Az első írnokképzők a Középbirodalom idején (Kr. e. 2060–1785) szerveződtek. A négy-öt évig tartó képzés során az alapkészségeken túl (írás, olvasás, számolás) a csillagászat, a földrajz, a vallás és az alapvető erkölcsi nevelés alkották a képzés tartalmát. Ezt követően a nagyobb városok templomai mellett található papi szemináriumokon matematikát, geometriát, asztrológiát (csillagjóslást) és zeneelméletet tanítottak. A tanulás joga csak a szabadokat illette meg. A gyermek nevelésére Egyiptomban is nagy hangsúlyt helyeztek, a nevelés legfontosabb céljának a tradíciók, az örökérvényű normák, az istentől származó igazság megismertetését tekintették.

Indiában a dravidák virágzó kultúrájának a II. évezredben indoeurópai törzsek hódítása vetett véget. A hódítók a leigázottaktól elkülönülve kasztrendszert hoztak létre, a kasztoknak megfelelően szerveződtek az egyes iskolák is. Így jöttek létre a papok képzését szolgáló bráhman iskolák, a katonai előkelők gyermekei számára létesített kszatrija-iskolák, illetve a közrendűek képzését szolgáló vaiszja iskolák. A leigázott őslakosok (sudrák) számára nem létesítettek iskolát. Változást a buddhizmus megjelenése hozott. Egységes oktatást szerveztek, amelynek a központjai a kolostorok voltak. Papok és világiak egyaránt tanulhattak itt művészeteket, orvostudományt, logikát és filozófiát. A gyermekre önnevelés és tanítás útján fejleszthető lényként tekintettek, a nevelés céljaként pedig a megismert világok harmóniájának megteremtését jelölték ki. (Mészáros-Németh–Pukánszky 2002)

Kínában a II. évezred végére alakult ki az egységes iskolarendszer. Az ingyenes alapiskolák mellett a járási, tartományi iskolákban tandíjköteles középfokú képzés folyt. Felsőfokú képzésben az állami tisztségviselők, a mandarinok részesültek. A gyermekeket a szülők és a felnőttek iránti kötelező tiszteletre és feltétlen engedelmességre nevelték. (Pukánszky–Németh 1996)