Skip navigation

11.2.7. Egyéni különbségek – speciális igények

Alábbi alfejezetünkben két tanulói csoportot említünk meg, a sajátos nevelési igényűeket és a tehetségeseket. A velük kapcsolatos oktatási problémák gyökere abban foglalható össze, hogy az egyénre szabott képzés nem jellemző oktatási rendszerünkben, miközben a speciális igények mind a gyorsabban, mind a lassabban haladó tanulók felől jelentkeznek. A lassabban haladók jórészt a speciális nevelési igényű tanulók. A köznevelési törvény alapján speciális nevelési igényűek körébe szakértői bizottság szakértői véleménye alapján kerülhetnek különböző fogyatékossággal, pszichés fejlődési zavarral diagnosztizált tanulók. A korábbi fogalomhasználat tágabb volt, egyben lehetőséget adott a szociális és organikus eredetű képességbeli hiányok összemosására. A valódi probléma azonban az volt, hogy tendenciaszerűen fordult elő a hátrányos helyzetű, döntően roma tanulók gyógypedagógiai intézményekbe vagy osztályokba irányítása. Adminisztratív szabályozás eredményeként ez a diszkriminációs, szegregációt fokozó gyakorlat visszaesett. Ugyanakkor a szakértői bizottságok munkája lassult, így túlkoros gyerekek jelentek meg az óvodában, mellettük viszont nincsenek SNI –nek minősített gyerekek. Ez arra utalhat, hogy a valóban rászorulók nem kapják meg a korai fejlesztést. (Györgyi – Kőpatakiné 2011)

A tehetséges tanulók ugyancsak kihívás elé állítják az oktatási rendszert. Neuwirth (2006) adatai szerint az iskolák 5-6%-a képes csak a legkiválóbb tanulókat oktatni. Ugyanakkor a hátrányos helyzetű tehetségesek elkallódásának veszélye éppen a korábban bemutatott szelekciós nyomás és szegregáció miatt egyértelmű, hiszen könnyen kerülhetnek továbbtanulási kényszerpályára, vagy alacsony színvonalú oktatást nyújtó intézménybe.